|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Okos Dénes 2005. június 28.Az 1990. június 14–15. bányászjárás után egyetlen Zsil-völgyi munkást ítéltek el, egy Domokos Dénes nevű 62 éves magyart, aki állítólag Marian Munteanut akarta lefejezni. Domokos azóta letöltötte börtönbüntetését, jelenleg egy petrozsényi ócskavaslerakat kapusa, és ártatlannak érzi magát, írt az Evenimentul Zilei című bukaresti lap. = Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./2007. július 16.Iochom István újságíró Pusztai, Jeges, Dézsi című dokumentumriport kötete új megvilágítást nyújt az ötvenes években Felsőháromszéket és Kászonokat izgalomban tartó katonaszökevényekről, akiket rendszerellenességgel, gyilkossággal, rablással vádoltak, üldöztek hajdanán. A hatalom szemében banditák voltak, a lakosság számottevő részének szemében pedig ellenállók. Kovács György író Ozsdola leánya című ifjúsági regényében feldolgozta a témát a kor szellemében, a rezsim elvárásai szerint, majd a hetvenes években Tömöry Péter újságíró, író riportsorozatot közölt az akkori Megyei Tükörben Banditák nyomában címmel. A mostani dokumentumriport kötet előszavában a szerző joggal nevezheti felületesnek, fércmunkáknak a múlt rendszerben megjelent írásokat, azonban az ő munkája sem tekinthető teljesnek. Az eddigi leírásokból hiányoznak az előzmények, a falu két világháború közötti gazdasági-társadalmi életének a bemutatása. Ismerni kellene továbbá Okos Dénes szolgalegényből néptanácselnökké avanzsálását, aki a hatalom teljhatalmú elvtársa lett, s akivel ellentétbe került a később gyilkosságával vádolt katonaszökevény, Máthé György, vagyis Jeges is. /Ferencz Imre: A betyár nemjóját! = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2014. szeptember 10.Jeges, a harmadik betyárMáté Györgyről, akit a mai napig mindenki Jegesként emleget, csak egyetlen hiteles fénykép maradt fenn. A kászonaltízi özvegy Becze Józsefné Keresztes Mária tulajdonában található az 1950-ben készült fehér-fekete felvétel, amelyen Jeges együtt látható katonacimborájával, néhai Becze Józseffel. Tudomásunk szerint több fénykép nem került elő Jegesről, a harmadik betyárról, az ozsdolai Dézsi Dénes és Pusztai Ferenc harcostársáról. Máté György, Jeges 1928. március 23-án Kászonfeltízben született. Apja Máté Imre negyven éves földműves, anyja, Hamar Rozália harminchat éves (külön élt első férjétől, akitől Jeges született, és összeállt Sánta Györggyel, aki a születést is bejelentette). Jeges gyermekéveit Kászonfeltízben töltötte. 1936-ban íratták be az első osztályba. 1950 áprilisában bált tartottak Kászonimpérben. Okos Dénes, Kászonaltíz legelső kommunista néptanácselnöke is jelen volt a szombat esti táncmulatságon. Bicskafokkal hozzáütött az akkor huszonkét esztendős Máté Györgyhöz, akivel egy lány lekérése miatt szólalkozott össze. Hamarosan Jegest a Brassó környéki mészkőbányába munkaszolgálatos katonának vitték. Lelke mélyén forrt benne a bosszú, hogy minden rosszat a néptanácselnöknek köszönhet. Egy hónap után pár napra hazaengedték. Május 28-án este, amikor a néptanács elnöke belépett a háza kapuján, valaki lelőtte. Jeges éppen május 28-án késő este érkezett vissza a katonai egységhez, amikor azzal fogadták, hogy keresik. Az első számú gyanúsított ő volt, mivel mindenki tudta, hogy haragban volt Okos Dénessel. Jeges hiába állította, hogy ő aznap már a kora délutáni órákban elindult a tusnádi vasútállomásról, nem hittek neki, az ő nyakába varrták a gyilkosságot, s így lett belőle egyik napról a másikra katonaszökevény. A tettes kilétére azóta sem derült fény. Jeges a havasokon keresett és kapott menedéket. Felfegyverkezett, és előbb magányos farkasként, majd Dézsi Dénes halála után Pusztai Ferenccel együtt harcolt a gyűlölt kommunista rendszer ellen. 1955. október 23-án, vasárnap a milicisták üldözőbe vették a Kászonokban tartózkodó Jegest. Kászonaltízben aznap kifosztotta az ökröket és hizlalt borjúkat átvevő kézdivásárhelyi központ alkalmazottjait, akik az átvett állatokért a sorban álló gazdáknak pénzt akartak adni. Elvette tőlük az állatok kifizetésére szánt összeget, azt hangoztatva, hogy az állam pénzét viszi el, nem az emberekét. Megkezdődött az üldözése. Tűzharc közben Jeges a mezőn át Kászonújfalu irányába menekült, ahol nyomát veszítették. A falu szélén Borbáth András udvarán talált búvóhelyet. Aznap Kalányos József (Sudri) önkéntesen beállt a Jegest üldözők közé. Ez lett a veszte: amikor Borbáth András udvarán kinyitotta a tyúkketrec ajtaját, és meglátta Jegest, elkiáltotta magát: Itt van Jeges! Jeges nem tétovázott, három golyót röpített a testébe. Az üldözést vezető tiszt kiadta a tűzparancsot: szitává lőtték a tyúkketrecet, ahonnan Máté György élettelen testét is kivonszolták. (A Borbáth-portáról a tyúkketrec 2008-ban Kézdisárfalvára került, ahol Balázs Barna kocsmárosnál, régiséggyűjtőnél ma is látható.) Odahívatták az édesapját, hogy nézze meg a fiát, akit először nem ismert meg az arcáról, de amikor kigombolták az ingét, és megnézte testén az egyik forradást, már tudta, hogy az ő fiát lőtték le. Jeges és Kalányos holttestét a kézdivásárhelyi kórház boncolótermébe szállították. A boncolás után Sudrit hősként temették el, Jeges testét azonban nyomtalanul eltüntették. A fáma szerint elégették. Ma sem lehet tudni, hogy valóban mi történt Jeges holttestével. A Hargita megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége 1998. október 17-én a kászonaltízi temetőben emlékkeresztet állíttatott Jeges emlékére. A kereszten a Máté György Jeges, 1928–1955, a kommunista rendszer áldozata bajtársaival, Dézsi Dénessel és Pusztai Ferenccel együtt. E jel állíttatott 1998 októberében felirat olvasható. Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 22.Amivel tartozunkBár nem tulajdonítunk látnoki képességet Liviu Dragneának, sejthetett valamit a szociáldemokraták frissen megválasztott elnöke, amikor az alakulat múlt vasárnapi kongresszusán elítélte a kommunizmus rémtetteit, kezdeményezésére pedig a küldöttek megemlékeztek a romániai áldozatokról. Sőt a pártelnök bocsánatot is kért a PSD által az 1989-es rendszerváltást követő években elkövetett hibákért, egy nappal később pedig gyakorlatilag kizárta a párt csúcsvezetőségéből a tiszteletbeli elnöki posztot betöltő Ion Iliescut. Nincsenek illúzióink a tekintetben, mennyire őszinte a múlttal való szembenézés és szakítás igénye a kommunista utódpártként elkönyvelt alakulat berkeiben. Elvégre jól emlékszünk, mekkora össztüzet zúdítottak a szocdemek Traian Băsescu államfőre amiatt, hogy 2006-ban illegitimnek és gyilkosnak nyilvánította a kommunista rezsimet. A PSD sohasem volt képes vállalni a felelősséget azért, hogy hosszú ideig olyan egykori apparatcsikok és nomenklaturisták adták meg számára az alaphangot, mint például Iliescu. Akinek bizony a ‘89-es forradalom, a kilencvenes évek bányászjárásai, sőt a marosvásárhelyi fekete március kapcsán egyaránt vér tapad a kezéhez. A román igazságszolgáltatás óriási hiányossága – egyúttal paradoxona –, hogy miközben az elmúlt években jelentős eredményeket mutatott fel a korrupcióellenes küzdelem terén, de még az egykori börtönparancsnokokat is bíróság elé citálta az 50-es és 60-as években politikai foglyok ellen elkövetett gaztettekért, eddig futni hagyta a közelmúlt véres eseményei során súlyos bűncselekményt elkövetett állami vezetőket. Szégyenletes és felháborító, hogy az 1990-es bányászjárás miatt a mai napig egyetlen vájárt, történetesen a magyar nemzetiségű Domokos Dénest ítélték – természetesen nem érdemtelenül – börtönre. Még szerencse, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság nemrég arra kötelezte a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, így a főügyészség szerdai akciója nyomán végre megkaphatják méltó büntetésüket az igazi felelősök. Ez a legkevesebb, ami kijár az egykori áldozatok emlékének, a társadalom lelkiismeretének, a múlttal való szembenézésnek. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2016. október 2.Megérte, hogy kitüntessékEmléktárgyat adományozott a tusnádi Domokos Dénes második világháborús veterán katonának Simicskó István magyar honvédelmi miniszter a Magyar Honvédelem Napja (május 21.) alkalmából. Az átadó ünnepséget vasárnap tartották, a Tusnádon megrendezett búcsúval egybekötött községi napon. Tusnádon az Assisi Szent Ferenc tiszteletére tartott ünnepi szentmise előtt a hősi emlékműnél magyar állami elismerésben részesült a helybéli 92 éves Domokos Dénes. Amint azt Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetségének alelnöke beszédében elmondta, céljuk felkeresni azokat az embereket, akik szolgáltak, harcoltak a hazáért, és még életben vannak. Az átadó ünnepséget a Pro Musica Egyesület fúvószenekara nyitotta meg a székely himnusz eljátszásával, majd Molnár József, a helyi önkormányzat munkatársa köszöntötte az ünneplőket. „Amikor kitüntetést adunk és kapunk, akkor az arra kötelez bennünket, hogy hozzámérjük magunkat ahhoz a tetthez, életpályához, amit jelen esetben Dénes bácsi megélt. Ez a mérce nagyon magas, de ha alatta maradunk is, mégis megkérdem, szabad-e kevesebbet akarni ebben az országban, ezért a nemzetért, mint amit Domokos Dénes tusnádi polgár megtett?” – vetette fel a kérdést Molnár. A továbbiakban György József, Tusnád község polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. „Az ünnep fénypontja Dénes bácsi, úgy gondolom, megérdemli, hogy főhajtással tisztelegjünk előtte. Örvendünk, hogy egy ilyen ember él még ma is közöttünk”. A helytállás fontosságát hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Ez a globalizálódó világ egyre kevésbe szól a bizalomról, a hitről és az egymásért vállalt kötelességről. Azt gondolom, hogy a mai nap kitüntetettje pont az ellenkezőjét tette az életben. A helytállás azt jelenti, hogy vállaljuk a távlatos céljainkat akkor is, ha azok nehezen megvalósíthatók, hogy felelősséget vállalunk egymásért, és nem azt keressük, ami elválaszt, ami sért, ami bánt, hanem próbáljuk megtalálni azt a morzsát, ami összeköt. Ez a kitüntetés mindannyiunk számára nagy elismerés, arra biztatok mindenkit, hogy a fiataljainkat neveljük a helytállásra” – hívta fel a figyelmet Borboly. Csont Ede tusnádi plébános beszédének elején a világháborús kor hangulatának felelevenítése céljából a Domus Historiából idézett. „A hazának a szeretete, az áldozatkészség él Dénes bácsi szívében” – tette hozzá a plébános. A közös imát követően Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, Kóka Zoltán alezredes adta át az emléktárgyat. „Ebben az évben a kitüntetéssel járó megtiszteltetés Domokos Dénes urat illeti, aki 1943 októberétől 1945 szeptemberéig volt katona, és Gyimesen teljesített szolgálatot. 1945-ben hadifogságba esett, ahol hat hónapig volt, majd Szegedre került, és onnan visszatért lakhelyére, Tusnádra. Domokos Dénes úrnak a honvédelem ügye iránti elkötelezettségének, tevékenységének elismeréseként a Magyar Honvédelem Napja alkalmából emléktárgyat adományoz Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere” – ismertette Kóka. Domokos Dénes könnyekkel küszködve vette át az elismerést, amely szerinte „a szeretet jelképe”. Az ünnepélyes átadót koszorúzással és a magyar himnusz eléneklésével zárták. Községi napot tartottak A templombúcsú mellett vasárnap községi napot is szerveztek Tusnádon, ahol enni- és innivaló, valamint vásár várta az érdeklődőket. A délelőtti órákban főzőversenyt tartottak, amelyre hét csapat nevezett be. A kitüntetés és szentmise után a délutáni órákban fogathajtóversenyt és lovasíjász-bemutatót tartottak, az esti órákban pedig néptánccsoportok előadását tekinthették meg a résztvevők. A községi nap bállal zárult. Iszlai Katalin Székelyhon.ro lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
